Category: foci VB 2010


úgy ültem le, hogy a németeknek fogok szurkolni, de már az első percekben azt vettem észre, hogy a spanyoloknak szurkolok,

ez érzelmi kérdés, nem lehet racionálisan elhatározni,

meccsek közben néha (gyakran? 🙂 )pihentetem a szemem, lehet nem egyedül kéne nézni a meccseket, hiszen így a lényege veszik el, hogy közösségi játék, s mikor az ember egyedül bámulja a dobozt, nem sok értelme van, hiszen nincs akivel megosztani, megbeszélni a helyzeteket, vagy azok hiányát

1982-ben a száldobosi domboldalon, majd Lőrincz Jankó bá udvarán 86ban Olaszteleken éppen az adta a varázst, hogy sokan néztük, s egy közösségi esemény, élmény is volt a meccsnézés, meg ritka is, tiltott gyümölcs

ja, és vagy 24 – 28 évvel fiatalabb is voltam 😛

kitartok a hollandok mellett, érdekes meccs lesz a döntő, s ha jó idő lesz, akkor már társaságba nezem végig, mert 7végén falunapok, s ha antennát szerelnek a focipályára, akkor kivetítem a kicsi és a nagy döntőt is.

vid.mp4

Hollandia – Uruguay 3-2

végre

a hollandok a döntőben

9 éves korom óta várom ezt 🙂

vid.mp4

Spanyolország-Paraguay 1-0

azok a kihagyott, újrarúgatott tizenegyesek,

meg a három kapufás gól 🙂

vid.mp4

nem megy a spanyoloknak, nem megy

talán majd a németek ellen???
bár én jobban szeretnék egy holland-német döntőt, persze holland győzelemmel,

amióta 1978-ban Argentina megverte magyarországot, Töröcsik, Nyilasi kiállítva, stb, nem drukkolok Argetninának. Igaz. előtte sem 🙂

de a meccs végére megsajnáltam Maradonát

a mérkőzés összefoglalója:

vid.mp4

nagyon jó ez a német csapat, lehet ha Balack ott van, nem is lenne ilyen jó

szóval:

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/VeBYqL8nuSw" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

majd csak a hollandok állítsák meg a döntőben őket 🙂

összefoglaló a meccsről:

vid.mp4

Hollandia-Brazília 2-1

na, ez jól esett

hogy a hollandok győztek

remélem még két meccset megnyernek ezen a vb-n 🙂

Hollandia – Brazília 0-1

vid.mp4

Hollandia – Brazília 1-1

vid.mp4

Hollandia – Brazília 2-1

vid.mp4

Hollandia-Japán 1-0

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/HQBv1olrMLg" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Ghána- Ausztrália 1-1

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/Q2YLVPo2pRc" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Kamerun-Dánia 1-2

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/i8-qW3DnNE8" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Németország-Szerbia 0-1

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/q0iDicCkhhI" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Szlovénia-USA 2-2

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/8QX2NR50C_0" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Anglia-Algéria 0-0

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/E2eyKacxlmc" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Argentina-Dél-Korea 4-1

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/MVDsLSI6N1M" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Görögország-Nigéria 2-1

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/8a5f55vQAvc" width="425" height="350" wmode="transparent" /]


Franciaország-Mexikó 0-2

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/zK_A9uLs2mI" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Honduras-Chile 0-1

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/BsMOe4JKN7w" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Spanyolország-Svájc 0-1

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/TUivweJtdb4" width="425" height="350" wmode="transparent" /]

Dél-Afrika-Uruguay 0-3

[kml_flashembed movie="http://www.youtube.com/v/H-o4UN1y8hY" width="425" height="350" wmode="transparent" /]